Egymillió eurót akart a Belügyminisztériumtól a Teréz körúti robbantó

Egymillió eurót akart a Belügyminisztériumtól a Teréz körúti robbantó

Egymillió eurót akart a Belügyminisztériumtól a Teréz körúti robbantó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Egymillió eurót akart megszerezni a Belügyminisztériumtól a Teréz körúti robbantó – írja közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

P. Lászlót a vádhatóság tájékoztatása szerint már terrorcselekmény előkészületének bűntettével is gyanúsítják. Azt állítják: a férfi a tavaly szeptemberi robbantás után emailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta a robbanószerkezet összetételét, elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni.
Az ügyészség szerint P. László szándéka az volt, hogy a Belügyminisztériumot egymillió eurónyi készpénz kifizetésére kényszeríti azzal, hogy emberéletek kioltását eredményező robbantások elkövetését helyezi kilátásba.

A korábban a gyanúsítottal közölt tényállást a főügyészség kiegészítette azzal, hogy a két rendőr megölése után meg akarta szerezni a náluk lévő szolgálati lőfegyvereket. A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy 2,5-3 méteres körzetben a járókelők életüket veszítsék, az attól távolabb lévő személyek testi épsége pedig jelentős veszélybe kerüljön. Erre tekintettel a főügyészség már előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúját közölte a mai napon.

Ennek törvényi büntetési tétele 10 évtől 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés. A terrorcselekmény előkészülete bűntettének törvényi büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

Facebook Comments
Ezmin

A szerző:

Back to Top