Mi történik, ha kihagyunk egy étkezést?
Mi történik, ha kihagyunk egy étkezést?
2017-08-25 Mi történik, ha kihagyunk egy étkezést? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolvaIdőnként mindannyiunkkal megesik, hogy kihagyunk egy-egy étkezést, van, amikor feledékenységből vagy éppen azért, mert úgy ítéljük meg, hogy fontosabb dolgunk is van az evésnél. Milyen következményei lehetnek ennek, természetesen a hamarosan jelentkező éhségen kívül?
Az, hogy pontosan milyen hatásai vannak egy-egy étkezés kihagyásának, függ többek között az egyéni egészségi állapotunktól, az életkorunktól, a testsúlyunktól, sőt még attól is, hogy milyen az anyagcserénk. Ezek a hatások lehetnek pozitívak és negatívak is – lássuk ezeket!
Egyszerűen fogalmazva: ha kihagyunk egy (vagy több étkezést), akkor a szükségesnél kevesebb kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, az energiaveszteség pedig általában fogyással jár együtt. Ez akár előny is lehet. A szakemberek szerint hosszú távon azonban egyáltalán nem érdemes ilyen módszerrel fogyókúráznunk, mert a leadott súlyt elég hamar visszaszedhetjük, ráadásul akár a többszöröse is visszatérhet annak, amitől megszabadultunk. A leadott súly ráadásul nem a zsírtartalékokból származik, hanem vízből, illetve az izomtömegből.
Csökken a gyulladás
Számos olyan krónikus betegség lehet, mely krónikus gyulladásokat okoz a szervezetünkben, többek között a cukorbetegséggel, az ízületi gyulladásokkal, a szívbetegségekkel, egyesek szerint még a daganatos betegségekkel is együtt járnak. Egy-egy étkezés kihagyása azonban felgyorsíthatja a szervezet öngyógyító folyamatait, és olyan mechanizmusokat indíthat el a sejtekben, melyek hatására képesek vagyunk hatékonyabban felvenni a harcot a gyulladásokkal.
Tápanyaghiány jelentkezhet
Amennyiben bizonyos tápanyagból, vitaminokból vagy ásványi anyagokból túl kevés kerül a szervezetünkbe, könnyen hiánybetegségek jelentkezhetnek. Szerencsére, ezek viszonylag ritkák, de akkor nagyobb valószínűséggel kell velük megküzdenünk, ha gyakran hagyunk ki étkezéseket (vagyis nagyon rendszertelenül eszünk), illetve ha nem táplálkozunk elég változatosan. Ez a két dolog gyakran összefügg: ha valaki egész nap nem eszik, késő este valami laktató és “megnyugtató” fogásra vágyik, mint amilyen a tészta vagy a pizza, nem pedig salátára, gyümölcsre és sovány fehérjékre. A kezdődő tápanyaghiány tünetei közé tartozik a fáradékonyság, az alvás- és koncentrációs zavarok, a hangulati ingadozások.
Nőhet bizonyos betegségek rizikója
A szervezetünknek folyamatosan tápanyag-utánpótlásra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjön, és képes legyen előállítani az egészséghez kellő anyagokat, például hormonokat. Ha kihagyunk egy-egy étkezést, akkor a “termelékenység” és a hatékonyság is csökken. Ez hosszú távon megnövelheti olyan betegségek rizikóját, mint az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri betegségek.
Rosszabb döntéseket hozhatunk
Elsősorban az étrendünkre és életmódunkra vonatkozó döntéseink lehetnek kevésbé megfontoltak, ha kihagyunk egy-egy étkezést. Ha éhesen megyünk bevásárolni, gyakrabban választunk zsírban és cukorban dús, egészségtelen fogásokat, nassolnivalókat, vagy éppen olyan ételeket, amelyeket nem is szeretünk. Ennek pedig nemcsak az egészségünkre lehetnek súlyos következményei, de anyagi szempontból sem túl előnyös, ha össze-vissza vásárolunk.